2010. december 19., vasárnap

spaghetti carbonara



nem főztem spaghetti carbonarát évek óta, aztán még mikor Walesben voltunk novemberben, valahogy nagyon eszembe jutott ez a szénégetős ügy és elég durván megkívántam. az a fajta meghalokhanemehetekolyatazonnal - megkívánás volt, úgyhogy gyorsan meg is beszéltem Grével, h. ha visszajöttem, elmegyek hozzá és megcsináljuk. tudtam, h. szeretni fogja, a builder's breakfast a kedvenc étele, illetve bármi, amiben bacon van :)



builder's breakfast :)


annyira tökéletesre és klasszikusra akartam, h. még a fülünk is kettéálljon tőle - elképzeltem, milyen lesz, tyaff - tyaff a tojástól, ahogy kell, ropogós, húsos szalonnadarabok, kétféle remek sajt, sok frissen őrölt bors...


a spaghetti carbonaránál nagyon számítanak az alapanyagok, és úgy gondoltam, ha már egyszer csináljuk, legyen meg minden rendesen, ahogy kell - pancettával, parmezánnal, pecorinoval, mindennel. eldöntöttem, h. nem spórolunk, megadjuk a módját, minőséget veszünk mindenből, h. a lehető legjobbat hozzuk ki a dologból. elvégre itt vagyunk Londonban, hozzájutunk mindenhez elérhető áron, elérhető közelségben, hát ne már, hogy ne.

arra az egyre nem számítottam, h. ott lesz Christian, Gré lakótársa, aki olasz.
pff.
kivitelezni ezt a projektet nonszensz és nevetséges vállalkozás volt (az ő szemszögéből),
frusztráló és megaláztatásokkal teli vállakozás volt (az én szemszögemből),
Gré meg csak röhögött rajtunk szokás szerint :)


Christian ugyanis amúgyis elég élcelődős fajta, de most a vérbe cikizett.

egy Good Food - receptet vettem a netről, ultimate spaghetti carbonara az ígéret szerint, szeretek biztosra menni és végső megoldásokat keresni, amire csak lehet (úgyis olyan kevés dologra lehet... :) )
elvileg egy olasz is közreműködött a recept megalkotásában, mégpedig nem is valami útszéli büfés, hanem Gennaro Contaldo, Jamie Oliver egykori mestere, azóta is szoros együttműködésben, üzletiben és barátiban.


az első baj ott volt, h. a recept a pancetta alá vajat írt.
Christian már itt közölte, h. ez így egyszerűen nem működhet, és konkrétan megígértette velem, h. soha többé nem használok vajat ilyen célokra, csakis olivaolajat. mert egy olasz egyszerűen soha nem vetemedne ilyesmire.
értem én, persze. de sztem a spaghetti carbonara esetében a vaj is teljesen jó megoldás, pont azért, mert a legtöbb olivaolajnak karakteresebb íze van, a semlegesebb vaj mellett viszont jobban érvényesülnek a tészta alapízei. azóta megnéztem más recepteket is, több is ír vajat, szóval nem csak ez az egy renitenskedett itt nekem :)
arányokat mondjuk nem figyeltem vaj - olivaolaj százalékos eloszlásban, vitafórum pedig egyelőre nem indult a témában a neten, bár találtam egyet magáról a szószról Jamie oldalán, h. kell-e bele tejszín vagy nem (én nem tennék), meg Jamie receptjét ugyanitt, mondjuk rá jellemző módon ő is elismeri, h. inkább a technika a lényeges, mint maga a recept.


Christian húzta még a száját egy kicsit a sajt miatt, amit vettünk, h. nem olasz, hanem az a fajta eredetileg szárd, és gúnyos hangon közölte, h. biztos nagyon finom lesz.
tudtam, h. csak viccel és igazából csak szívat, de éppen nem voltam olyan hangulatban, h. ezen felül tudjak emelkedni. ritkán tapasztalom ezt, h. főzök valamit és ilyen destruktív jellegű erők vesznek körül :)


ekkorra már annyira beparáztam, h. alapdolgokat rontottam el, pont ott, ahol - az alapanyagokon kívül - minden múlik a spaghetti carbonara elkészítésénél. a textúrájában van a titok. hogy mennyire krémes az egész.
egy laza mozdulattal kiöntöttem ugyanis a főzővizet, ami később még kellett volna, h. pótolja a hiányzó nedvességet, és persze a kritikus pontnál, a tojás belekeverésénél is túl forró volt a platni is, a serpenyő is, a tészta is, és picit csomós lett, pedig a rántottásodást mindenképpen el szerettem volna kerülni, ha egy mód van rá.


végülis ehető volt, csak kicsit száraz, és háát... nem olyan, mint elképzeltem.


végül Christian is elismerte legalább a hozzávalók kiválasztását (leszámítva persze a vajat), bár közölte, h. meg nem kóstolná semmi pénzért (amúgyis diétát tart, bármit eszünk, tesz rá valami megjegyzést :) )

pedig én érdeklődve figyeltem volna, ha ő pörköltet főz :)
és meg is kóstoltam volna, az is biztos.
persze gondolom, én sem hagytam volna szó nélkül, ha olivaolajat akar használni a pörkölthöz :P



íme a disputed ultimate spaghetti carbonara recept :)


- 100 g pancetta - 200-at tettünk bele, Gré kedvéért :) - persze bármilyen húsos bacon is jó hozzá
- 50 g pecorino + 50 g parmezán - jóval több lett, ld. lejjebb, de egy kicsit több sajt mindig jól jön :)
- 3 nagy tojás
- 350 g spagetti
- 2 gerezd fokhagyma, meghámozva, egészben hagyva
- 50 g sótlan vaj
- maldon só (napersze), frissen őrölt bors


- feltesszük a tésztavizet
- felvagdossuk a pancettát apró darabokra
- megkérjük Grétát, h. reszeljen sajtot, de közben nem figyelünk oda, és nagy lelkesen lereszel egy szégyentelen mennyiséget, vagy 20 dekát, Christian legnagyobb örömére :)
- a tojásokat egy tálban felütjük, villával felverjük, összekeverjük a reszelt sajttal (valamennyit félreteszünk a tetejére), megborsozzuk
- ha közben felforr a víz, megsózzuk, beletesszük a tésztát, és al dente keménységűre főzzük
- ezalatt a vajat felolvasztjuk (ó-ó, borzasztóság, de megígérjük Christiannak, h. never ever), beletesszük a pancettát és a fokhagymagerezdeket, melyeket egy kés hátával szétnyomkodtunk
- közepes lángon gyakran kevergetve kb 5 percig sütjük, amíg a pancetta aranyszínű és ropogós nem lesz
- próbálunk nem odafigyelni Christian károgására
- kidobjuk a fokhagymagerezdeket
- leszűrjük a tésztát, kiöntjük a tésztavizet
- rászedjük a tésztát a pancettára
- levesszük a tűzről (nem hagyjuk ott a platnin, mint aki még sose főzött villanytűzhelyen)
- nagyon gyorsan belekeverjük a tojásos - sajtos keveréket, ha kell, a főzővízzel kicsit fellazítjuk (pl ha nem voltak elég nagyok a tojások vagy túl sok (?!?) volt a sajt)
- azonnal tálaljuk, szóval kalkuláljuk bele a terítést is!
- tetejére sajtot szórunk, meg borsot tekerünk, száraz fehérbort iszunk hozzá, ha van (na ez is kimaradt...)


hát legalább most már kiművelődtem ebben a témakörben is, némileg árnyaltabb lett a kép a fejemben a tökéletes spaghetti carbonaráról, úgyhogy legközelebb... minden olyan lesz, amilyennek kell neki :)


kép persze nincs, ha lett volna gépem, akkor se mertem volna ezek után csinálni :)


Gré viszont ezt a szendvicset főzte magának a maradékokból ebédre:




- ropogósra sütötte a pancettát
- kenyérszeletekre halmozta
- sajtot is dobált rá
- tükörtojást sütött, se nem túl keményre, se nem túl lágyra, pont tökéletesre :)
- rácsúsztatta a pancettára, megszórta borssal


tehát lényegében ugyanazokról az alapokról indulva rittyentett magának egy könnyen elkészíthető, gyors, stresszmentes és maximálisan fogára való ebédet, amely kellő arányban tartalmaz English breakfest hozzávalókat is :)
hát ennyit erről, h. hova vezet a sok faksznizás :)



gardeners' lunch :)

(a builder's breakfast-es kép innen való.)

2010. december 7., kedd

desznyó



ezt a citromdisznót most kaptam Barbitól, aki megörült, h. rátalált a blogra, és így legalább arra is rájött, miért őrizget a gépén egy citromdisznós képet... hát hogy elküldje nekem! köszi :)







2010. december 4., szombat

hal's'krumpli

az első gasztrokulturális közhely, amit márciusban rögtön az első este kipipálhattam, a brit konyha rántott húsa, a a fish'n'chips volt.
Natiékkal ejtettük meg ezt a dolgot Turnpike Lane-ben, egy büfében - hatalmas adag, iszonyú friss minden, chiliszósz... áhhhh
sokkal jobb volt, mint amire számítottam. márminthogy  volt, én meg egyáltalán nem erre számítottam.
még ecetet is tettem rá, h. autentikus legyen, pedig nem szeretem, és nem rontotta el :)


persze biztos nagyon sok múlik a helyen, eleve elég nehéz ránézésre választani, úgy tűnik, a londoniak szerint hatékony marketingstratégia, ha minden második büfés úgy hirdeti magát, h. "the best fish'n'chips in the town" :)
persze a town még belefér, mint földrajzi egység, amíg nem city-t írnak, arcolhatnak felőlem, mindenki úgy hazudik, ahogy jólesik neki :)
bár itt pl biztos nem ettem volna semmi pénzért, kihányja a belét, aki megpróbálja:



na és azért akármennyire hülye angolok, angol hülyék, 2 brit közhely, az eső és a fish'n'chips ilyesfajta összepasszintása is elég bizarr és ijesztő :)






(itt lehet megvenni, potom 50 font, van English breakfest-es változat is :) )

na jó, ez azért mondjuk aranyos:



végülis, mint annyi mindennek, egy lopás az egész kultusznak az alapja, hiszen a krumplisütés módját a franciáktól vették át a britek, a hal-rész eredetije pedig a prescado frito, ami portugál, ill. spanyol zsidóktól származik... de hát kit érdekel ez ma már?


persze, zsíros, nehéz, egy idő után unalmas... éés? :)
tőkehalból, sörös bundában, frissen, forrón, klasszikusan újságpapírba csomagolva*. yeah!


persze mikor nyiffegtem, h. fish'n'chips, Puti csak annyit mondott: "ja, szeretjük a rántott halat" :)


és akkor végül egy szívem csücske... Lehel rajzolta Jamie Oliver magazinjába, a Jamie-be a fish'n'chipsről szóló cikkhez :)



*állítólag ez ad neki egy plusz ízt, biztos az ólom :) bár ilyet még nem láttam élőben, állítólag már csak a nagyon klasszikus helyeken lehet így kapni

2010. november 24., szerda

ma így

ajándék-reggeli, erőgyűjtési célzattal egy újabb job interview - ra.
surprise, surprise - újabb avokádós szendvics :)
tudom, tudom, voltak már ilyenek... a mániák ilyenek :)


magos teljes kiőrlésű kenyér
St Agur sajt (vagy bármilyen kékpenészes)
avokádószeletek
rukkolalevelek
egy fél lime frissen facsart leve
pici bors


a kenyér édeskés - diós íze, a sajt sóssága - csípőssége, a rukkola kesernyéssége, a lime friss - savanykás ízvilága és az avokádó semleges, szintén picit diós hatása - uhh.


vaj nem is kell, a sajtot nagyjából elkenem a kenyéren, aztán jöhet rá minden más.
citromos zöld tea jár hozzá.
holnap kipróbálom kecskesajttal és bébispenóttal is, dejólesz :)


2010. november 23., kedd

avo heaven

ma a Queen's Market-en 6 darab avokádót vettem 1 fontért (kb 320 HUF)
jipp - jipp
persze valószínűleg így avokádómérgezésben fogok meghalni, mivel elég érettek és meg kell enni őket jó gyorsan
persze valószínűleg nem így fog történni, hanem egy részüket holnap lepasszolom Natinak, és mindenki boldog lesz :)
de hát na. érezzük át a helyzet súlyát, tudván, h. ez számomra mit jelent.
avokádómennyország...
:)



2010. november 5., péntek

Lándön kólling

hát akkor kicsit most London és brit gasztroélmények...

a brit konyha híre szerint unalmas, egészségtelen, ízetlen és tele van gusztustalanságokkal.
csupa egészségtelen és ragadós cucc, vér és bél, fish'n'chips kenyérszeletek között, spagetti pirítóssal és hasonlók, Jamie Oliver vérrel - verejtékkel és rengeteg bazsalikommal küzd a reformokért.

nadeazénemá.
nem mintha védeni akarnám, mert megvédi ő magát, ha arra van szükség, de számomra RENGETEG dolog van, ami egyszerűen ebben a kulináris kultúrában, a mustártól kezdve a mindenféle pie-okon át a mentaszószig.
és azért ne felejtsük el egyrészt, h. a brit konyhához már ugyanúgy hozzátartozik a curry vagy a china box, mint a roasted beef, másrészt azt sem, h. ráadásul Londonról beszélünk, ahova a töménytelen mennyiségű bevándorló hozott mindent magával, amire szüksége és igénye volt. ízeket, alapanyagokat, büféket, szakácsokat... hálaajóégnek, így minden itt van egy köpésre - kivéve a magyar bolt, az elég messze van :)

mondjuk az tény, h. mikor tavasszal életemben először itt jártam, az első gondolatom az volt, h. egyszerűen NEM lehet ennyit enni. már Pesten is azt éreztem egy időben, h. az egész lakosság péksütin meg gyroson él és naponta megeszik abból is vagy ötöt, de Londonban aztán az egy főre eső kajálós helyek aránya... hát mit ne mondjak, elég vad. valahogy úgy tűnt, h. ha a londoniak egész nap csak ennének és ennének és semmi mást nem csinálnának, akkor sem tudnának magukban eltüntetni annyi szendvicset és jacket potato-t és samosát és curryt és pizzát és sausage rollt és mindenfélét. egyszerűen fizikai képtelenség.
pedig megcsinálják, mert mind megél, az összes büfé.

így aztán rögtön megrémültem, h. hogy fogok magamba gyömöszölni ennyi mindent, próbáltam terveket kidolgozni arra vonatkozóan, h. hogyan tudnék minél több dolgot megszaglászni, megfogdosni és megkóstolni röpke 5 nap alatt, és hogy fogom tartani visszafelé az akkor még 15 kg-os csomagsúlyt.
hát nehezen.
aztán gyorsan megnyugtattam magam, h. majd visszajövök és előbb - utóbb meglesz minden. és hát így is lett.

(persze visszatérésemben egyáltalán nem a gasztrovonal volt a fő szempont... de tény, h. az új és új ízek iránti vágyam egyszerűen nem ismer határokat :) )

a legeslegelső London-élményem márciusban West Hampstead volt.
a lutoni vonat ott tett le, gondoltam, körülnézek kicsit. bár majdnem rögtön tovább is mentem, mert láttam egy buszt, amire az volt kiírva, h. "Chelsea - World's End" :)
na hát ezt mindenképp meg akartam volna nézni, és gyorsan keresni egy vendéglőt, de aztán máshogy alakult.
megnéztem helyette a helyi teszkót :)
(persze köze nincs az ittenihez, ezt mondjuk tudtam is.)
vettem mentás mousse-t, leültem egy padra és megettem.
igazából akkor érkeztem meg. akkor gondoltam először arra, h. ez a város szerethető és élhető hely.


és most itt ülök Upton Parkban, az albérletben, és ugyanúgy mentás mousse-t eszem. ez van :)

van csokiban is. fagyiban is. úgyhogy elvagyok :)


(a képet a flickr-ről loptam, innen)


az első időszakban leginkább csomagolt háromszögszendvicsen, squat-os maradékokon, csokin, cideren, kávén, cigin és egyéb tudatmódosítókon éltem :)
de ittam mangólevet, szenvedélylevet (na jó, passiógyümölcs), guavalevet meg hasonló jóságokat is, szóval senki se aggódjon a vitaminbevitel miatt!


de már alig vártam, h. főzhessek.
2 napja beköltöztem Newhambe, lett hirtelenjében egy pakisztáni, egy észak - indiai és egy nepáli lakótársam... meg egy konyha, ami csak arra vár, h. használjam. de egyelőre nem ügyködtem semmit.
tapogatózom...
na meg nem is eszem túl sokat, amióta itt vagyok. leköt minden más...
bár persze alig várom, h. a kis flatmate-jeim megtanítsanak tisztességes curry-t vagy autentikus lencselevest főzni :P
és jó egy olyan lakásba hazaérni, ahol a konyhában enyhe, de állandó garam masala illat fogad... egyelőre nem tudom, mennyire aktívak a srácok főzés-téren, de a fűszereik megvannak legalább, ez megnyugtató tudat :)


szóval tele vagyok tervekkel... a yamgyökérrel való kísérletezéstől kezdve a Brick Lane Beigel Bakery - látogatáson keresztül a cream tea - partyn át lesz itt minden... legalábbis remélem :)

2010. október 25., hétfő

lemon pig

a citromdisznó határozatlan időre Londonba költözött - úgyhogy ezentúl fish pie, scone és trifle rogyásig!!! :P
egyelőre nincs net meg semmi, a gasztrokörülmények pláne nem mondhatók ideálisnak, szendvicseken és hasonlókon élek az utóbbi napokban, de hamarosan jelentkezem, amint kicsit elrendeződtek a dolgok :)

2010. október 13., szerda

klasszikus reggelik 1. - párizsis zsömle kakaóval :)



oké!

szinte fogalom. életérzés.
van, amikor egyszerűen nem vágyom semmi másra.
építőmunkás - reggeli :)

vannak persze szabályok. sőt mi több, elég szigorú szabályok.



a terített asztal

a zsömle nem magos, nem császár-, nem rozsos, semmi fakszni. vizes zsemle.
a párizsi nem füstölt, nem sajtos, nem tavaszi. marha-, sertés-, max. baromfipárizsi.
a kakaó pedig csakis zacskós. a tetra packos, dobozos, üveges kakaók egyszerűen nem alkalmasak erre a célra. a főzött házi kakaót is felejtsük el kivételesen. az a kalácshoz való.
semmi más alapanyag nem megengedett. se margarin, se kockasajt, se semmi. az már egy másik sztori, az már szendvics. csak megzavarná az ideális ízkombinációt.



másik fontos pont, h. nem használhatunk kést. az esemény tökéletessége éppen mobilitásában rejlik, h. ez a reggeli bárhol, bármilyen körülmények között elfogyasztható. a zsömlét kézzel kell feltépni és zsebet képezni rajta, amibe a párizsit pakoljuk, a kakaó sarkát pedig ki kell harapni. csakis így képezhető megfelelő nagyságú lyuk, amin ki tudjuk szívni az igazi, házi kakaótól ízben, színben és állagban rendkívül messze álló, de mégis isteni és a maga nemében egyedülálló italt.
a mobilitás adottságát pedig értelemszerűen ki kell használni - ez a reggeli a szabadban - fűben fekve, padon, folyóparton ücsörögve fogyasztandó.



tuti ott lapul a kosárban... :)

a zacskó sarkát kiköpöd, fintorogsz hozzá, a fog nem szereti a műanyagot. a harapástól sorjás lyukon már jön is a lé. óvatosan megdöntöd a zacskót, hullámzik, ahogy kortyolsz. mintha csak anyatejet szívnál magadba, egy rég nem átélt érzést hozhatsz vissza tudat alatt egy pillanatra ezzel a mozdulattal.
a zsömle feltapad a szájpadlásodra, kakaóval leoldod, nagyot nyelsz... még egy harapás... apad a zacskó, végül teljesen lapos. letörlöd a morzsákat, körbenézel.
megbillen a táj... hopp, ez még mindig az Infopark... de mennyire más :)

2010. október 11., hétfő

nomen est omen: CITROMDISZNÓ

ahol a kurtafarkú malac túr...

mivel a blog írása közben rá kellett jönnöm, h. nem mindenkinek egyértelmű, miről is van itt szó, hát ő az :)

Dezső, a disznó


kicsit lógatja az orrát, mert egy árnyalattal turcsibbra és hosszabbra szereti, de azért nem törődik ezzel a kelleténél jobban.
persze, Szőke - film meg minden, de innen ered minden... :)

Anyától kaptam néha citromdisznót, még mikor kicsi voltam. (persze mint a mellékelt ábra mutatja, a mai napig kapok ilyesmiket szerencsére.)

egy citrom, egy kés, 6 gyufaszál - és kész is a malac :)

és ha már itt tartunk, az utóbbi napok lényei:


 Vera, a katica

Max és Moritz

még jönnek majd Gesztenye Gusztik meg tündérek meg mindenféle :)

2010. október 10., vasárnap

meggyes - chilis marharagu



na, ezt már legalább egy éve ki akartam próbálni.
egy olyan könyvből való (oké, hívjuk inkább füzetnek), aminek majdnem minden receptjére azt mondtam első látásra is kapásból, h. hűűűhááá, próbáljukkiiiii!!
ez pedig a Holló és társa kiadó Könnyen, gyorsan, finomat c. kiadványainak Ínyenc ételek c. darabja. szeretem ezt a sorozatot, tele van megbízható receptekkel, guszta képekkel, gyakorlati tippekkel, plusz ötletekkel... olyan kellemesen német az egésznek a stílusa :)
ez is egy olyan jól kitalált komplett kis recept, klasszul kitalált fűszerezéssel és kerek ízvilággal, szeretem az ilyeneket nagyon.


Panni teker

hozzávalók 4 személyre:

70 dkg párolni való marhahús
1/2 - 1/2 tk őrölt bors, szegfűbors, fahéj és édes-nemes paprika (én többet vettem, legalább kétszer ennyit)
25 dkg vöröshagyma (2 nagyobb fej)
1-2 piros chilipaprika
2 gerezd fokhagyma
1 üveg meggybefőtt
1,5 dl erős húsleves
3 ek olivaolaj
só, bors
4 dkg dióbél

elkészítés:

- a húst megmossuk, kockákra vágjuk, a fűszerekbe forgatjuk
- lábasban 2 ek olajat felforrósítunk, a húst adagonként megpirítjuk rajta (3-4 perc), majd félrerakjuk
- a maradék olajom megpároljuk a vöröshagymát (kb 5 perc)
- közben hozzáadjuk a felaprított chilit és a zúzott fokhagymát, együtt pároljuk
- felöntjük a meggy levével és a húslevessel
- hozzáadjuk a húst
- lefedve, kis lángon pároljuk (sok idő kell neki, majdnem másfél óra!)
- az utolsó 10-15 percre, mikor már majdnem puha a hús, hozzáadjuk a meggyet is
- sózzuk, borsozzuk
- tésztával tálaljuk, rászórjuk az apróra vágott diót

tanulságok, megjegyzések:

- galuskával, rizzsel is jó lehet a könyv szerint, én spagettit vettem hozzá végül, bár volt egy párperces tarhonya - kilengésem :)
- nagyon jó ízt ad neki a meggy leve, de legközelebb kevesebb folyadékot vennék, kicsit túl leveses lett, de nem akartam volna keményítőzni - szóval sztem érdemesebb kevesebb meggylével, ill. húslevessel kezdeni, ha elfőne időközben, még mindig fel lehet engedni
- a chili íze a másnapi maradékból már elveszett, mondjuk nem raktam bele annyit, amennyit írt, mert nem ismertem a felhasznált chilit, h. milyen erős... de hát ez amúgyis totálisan szubjektív és ízlés - dolog, h. ki - mit - mennyire csípősen... csak a kóstolgatást tudom javasolni :)

2010. október 9., szombat

birsalmakrémleves fahéjas-mozzarellás pirítóssal



igazi őszi leves - melegít, édes, krémes, vaníliás, rumos :)

4 adag leveshez:
3 nagy birsalma
1 kisebb alma
kb 3 ek barnacukor (ill. ízlés szerint)
2 zacskó vaníliás cukor
2 ek vaníliás pudingpor (vagy tejszínes + vanília kivonat)
1 dl tejszín
egy löttyintésnyi rum
juharszirup

a pirítóshoz:
4 szelet rozskenyér
vaj
fahéjas porcukor
1 mozzarella

a birsalmát kockákra vágtam
az almát meghámoztam, kockákra vágtam azt is
feltettem főni vízzel, nem túl sokkal, épp'hogy'csak ellepje, csipet sóval
a pudingport közben csomómentesen kikeverertem a tejszínnel
amikor az alma megpuhult, félig összetrumixoltam, úgy, h. azért maradjanak benne darabok is
levettem a tűzről, besűrítettem a tejszínes pudingporral, édesítettem (csak ekkor, mikor már majdnem kész volt - azt olvastam, h. így kevesebb cukor is elég, nem kíván meg annyit)
(később még megy bele juharszirup, úgyh. amúgy sem kell túlzásba vinni a cukrozást, sztem minél jobban érződik a birsíz az "alaplében", annál jobb!)
visszaraktam, h. rotyogjon még párat, meg sűrűsödjön
belekevertem közben a rumot is (ezt kicsit hamarabb is lehet, attól függ, mennyire cél, h. elillanjon az alkoholtartalom :) )

tálaláskor meglocsoltam juharsziruppal
a kenyérszeleteket megpirítottam, megkentem vajjal, megszórtam fahéjas porcukorral, erre jött a mozzarella vékony szeletekben - ezt kicsit még rá lehet olvasztani, ha van rá igény és mód :)

krémlevesekhez sokszor eszünk sajtos pirítóst, gondoltam, miért ne lehetne gyümölcslevesekhez is...
a fahéjas pirítós pedig eredetileg Salingertől jött, a Kilenc történetből, kedvet kaptunk még egyszer régen, mikor olvastuk, h. dejólehetez, úgyhogy ha nem is rendszeresen, de repertoáron van évek óta

"Amikor a teát behozták, az énekes kisasszony rajtakapott, hogy belebámulok az asztaltársaságukba. Visszabámult, azzal a szegletolvasó pillantással, aztán hirtelenül finom mosolyt dobott felém. Furcsán sugárzott ez a mosoly, mint a ritka-finom mosolyok is csak néha. Visszamosolyogtam, sokkal kevésbé sugárzón, mert felső ajkammal rejtegetni igyekeztem a szénfekete kincstári próbatömést két metszőfogam között. A következő pillanatban pedig már azt vettem észre, hogy a kisasszony, irigylésre méltó biztonsággal ott áll az asztalomnál. Kockás szőttes ruhát viselt, skót kockásat, ha jól emlékszem. Nagyon tetszett nekem, nem tudom miért, hogy egy fiatal lány skót kockás ruhát visel ilyen szomorú, ilyen jaj de csatakos napon.
– Azt hittem, hogy az amerikaiak utálják a teát – jegyezte meg.
Megjegyzése nem volt olcsó szellemesség, sokkal inkább úgy hangzott, mint valami filozófiai vagy statisztikai megállapítás. Azt feleltem, hogy némelyikünk mást sem iszik, csak teát, s mindjárt meg is hívtam egy csészére.
– Köszönöm – felelte. – Egy röpke pillanatra talán helyet is foglalhatnék.
Felálltam és odahúztam egy széket a számára, szembe velem. Előkelő könnyedséggel helyezkedett el a szék sarkán, kecses, szép tartással. Visszamentem, majdhogynem visszasiettem a helyemre, oly nagy kedvem volt, hogy a beszélgetést folytassam. Mégsem jutott semmi eszembe, amikor leültem. Ismét rámosolyogtam, továbbra is takargatva a szénfekete tömést. Végül megjegyeztem, hogy borzasztó, milyen idő van odakinn.
– Igen, borzasztó – felelte, és hangjából tisztán kiérzett, hogy nem barátja a közhelyeknek. Mindkét tenyerét az asztal lapjára helyezte, mint a szellemidézők, aztán marokba kapta, de még láttam tövig rágott körmeit. Katonás kinézésű karórát hordott, akkorát, mint egy hajóskapitány kronométere. A számlapja teljesen elborította vézna csuklóját. Ott volt az énekkari próbán állapította meg tárgyilagosan. Láttam magát.
Ott voltam csakugyan, válaszoltam, és hozzátettem azt is, hogy a hangja tisztán kihallatszott a kórusból. És hogy szép hangja van, még azt is.
Bólintott. – Tudom. Hivatásos énekesnek készülök.
– Igazán? Operaénekesnek?
– Isten ments! Dzsesszt fogok énekelni a rádióban, és kalapszámra keresem a pénzt. Ha pedig harmincéves legyek, nyugalomba vonulok, és Ohióban fogok élni egy farmon. – Tenyerével megtapogatta csuromvizes fejét. Ismeri Ohiót?
Elmondtam, hogy csak vonaton utaztam keresztül rajta egynéhányszor, ezért nem ismerem igazán jól. Megkínáltam egy szelet fahéjas pirítóssal.
– Köszönöm – utasított el. – Különben is csak csipegetni szoktam, mint a madarak.
Nekiláttam a pirítósnak magam, s közben megjegyeztem, hogy vad vidékek is vannak Ohióban.
– Tudom. Egy amerikai már felvilágosított. Maga a tizenegyedik amerikai, akivel találkozom."  (J. D. Salinger: Alpári történet Esmének, szeretettel - Bartos Tibor ford.)
először gondoltuk, valamilyen kínban-szült-fordítás, és eredetileg nem is fahéjas pirítósról van szó, hanem vmi egész másról, de aztán nemrég lecsekkoltuk az eredetit - tényleg cinnamon toast hálistennek, rossz lett volna csalódni, h. nem is azt eszik

aztán mikor utánanéztem, és a youtube-on kapásból kb vagy 6-8 tutorial jellegű videót találtam arról, h. hogyan is kell elkészíteni ezt a rendkívül bonyolult dolgot, rá kellett jönnöm, h. ez némely amerikaiak számára tényleg létező probléma lehet :)

persze egy ilyen látszólag egyszerű projektnek is rejtett dimenziói vannak, klasszikus rántotta - jelenség, volt, aki többszöri vajazással trükközött, volt, aki kétszeri pirítással (pirítás - vaj, fahéj, cukor - sütőben rápirítás még egyszer), volt, aki egy fahájas - cukros - felvert tojásos keverékkel kente meg a kenyérszeleteket és úgy sütötte meg sütőben, aztán meg baconnel tálalta

bevallom, az 5 perc hosszúságú "easy (!) cinnamon toast" c. opust már nem bírtam :)
beletekertem, és 2:10 perckor még mindig a kenyereket vajazta a rendkívül kellemetlen hangú arkansasi bácsi, hát szenvedje ezt végig, akinek két anyja van :)

de a kiskaput egy majdnem 10 perces rémület tette be, ahol egy vörös hajú srác vmi hihetetlen akcentussal (bréjd in dö tójsztörr...brújn sugörr és hasonlók :) ) visz véghez egy olyan kínosan ál-vicces performanszot, amibe simán belefér, hogy csipszevéssel próbáljon meg az üresjáratokban szekszizni, a tökét vakarja, a kamerázó srác pedig folyton röhög, röfög és egyszer konkrétan hallani, ahogy visszaszívja és lenyeli a taknyát :)
(van ez a mondás, h. az internet pornón kívüli részét ki lehetne írni egyetlen dvdre - hát néha a youtube-bal is van egy ilyen érzésem, h. a több millió videónak arcpirítóan magas hányadát teszik ki amcsi unatkozó tinédzserek agymenései, sok-sok bitnyi elektronikus hulladékot képezve...)

na jó, ezt viszont tényleg ki fogom próbálni, bár elég durván töménynek tűnik... hogy ezek méér raknak mindenre egy rakat vajat...? csak így tudják lenyelni?!?

mindenesetre jóval többet tudok fahéjas pirítós témakörben, mint azt egy órával ezelőtt akár csak reméltem is volna - az internet a barátunk :)

2010. október 5., kedd

a vaníliás kifli metamorfózisa



mérsékelten bírom az IKEA stílusát, de a szellemiségében vannak dolgok, amiket kedvelek - és ezek a képek szerintem egyszerűen csodásak
a cég megjelentetett  "Hembakat är Bäst", azaz "Otthon a legjobb" címmel egy sütiskönyvet, amely állítólag egyes külföldi áruházaikból ingyenesen elvihető

a koncepció persze a "szereld össze saját magad!" - elv továbbgondolása, Evelina Bratell volt a stylist és Carl Kleiner a fotós

ez pl a pepparkakor, a klasszikus svéd keksz :)



aztán ilyen készen:



és még sok - sok kép pl itt, a Mindennapi Betevőn... illetve Carl Kleiner honlapján

na jó, még egyet, ez még mindig Kleiner, de már egy macaron - projekt:



2010. szeptember 26., vasárnap

kapros - vajas gnocchi

ez volt ma a reggeli és az ebéd egyben.

az éjszakai műszak mindig megzavar kicsit. éppen ebédidőben kelek fel, amikor a szervezetem értelemszerűen vmi reggeliszerűt kívánna, ami viszont sokszor nincs otthon, így általában vagy nem eszem még pár óráig semmit, nehogy még jobban megzavarodjak, vagy elintézem egyben a reggelit és az ebédet.
ráadásul ugye sokszor nem bírom ki reggel 6kor hazafelé menet, h. ne vegyek valamit az éppen kinyitott pékségben (ahol minden forró, puha, isteni és jajj), sonkás - sajtos levelest vagy nutellás kiflit vagy pizzás tekercset, amit még a hazafelé úton szégyenteljes módon betolok, kb úgy, mint aki 3 napja nem evett, ez viszont kétségkívül vacsorának számít, nem is minden bűntudat nélkülinek. néha reggelinek hívom, de hát a szervezetet nem hiszem, h. be lehet sapni a napszakokkal, ha kalóriafeldolgozásról van szó.

tudom, mindez nem tesz vmi jót, sőt, totál káosz :) de hát már nem sokáig tart, meg amúgyis, annyira nem vagyok merev a napszakokban meg az étkezésnevekben... reggeliztem már fagyit is, meg pörköltet is :)

voltam a héten csarnokban, vettem gyorsan friss kaprot, amíg még lehet...
(pohár vízbe tettem, összefonnyadt 2 nap alatt kicsit így is, utána olvastam, h. nedves papírtörlőben kell a hűtőben tartani, úgy marad friss)
kész zacskós gnocchit kifőztem enyhén sós vízben (20 dkg volt kb -> egy nagy adagra vagy 2 kicsire elég), leszűrtem
közben serpenyőben megforrósítottam 1 evőkanálnyi vajat
(igazából szívem szerint itt dobtam volna bele a kaprot, mert megint bennem volt a zsályás vaj mint kiindulópont, de tudtam, h. a kaprot inkább a végén jobb, h. ne menjen el az íze - illata, szóval hagytam)
hozzáadtam a gnocchit, félbevágott olajbogyót (fél zacskó, tehát kb 5 dkg) és fetát kockáztam rá (szintén kb 5 dkg)
nagy lángon pirítottam pár percig, míg a gnocchik meg a fetakockák kicsit megpirultak (a keményebb fajta fetát jó használni hozzá, ami törik, nem a krémeset)
rácsavartam egy fél citrom levét + ráreszeltem a héját
só már nem nagyon kell rá, a feta meg az olivabogyó miatt, így csak fehér bors ment rá, meg a végén ugye a kapor, mikor már lezártam alatta a lángot, de még forró volt
ha lett volna otthon vmi natúr szardíniám, azt is tettem volna hozzá (saját levében eltettet, lehetőleg nem olajosat) meg egy kis fehérbort, de csak pár cseppet még az elején, h. le lehessen még pirítani, az volt a legjobb az egészben

el tudom képzelni ugyanezekkel az összetevőkkel spagettiként/metéltként is, hozzá esetleg cukkini/uborkaspagetti, mint pl itt, bár ez a recept is, meg a többi is, amiket találtam, nyersen használja fel, spagetti pótlására... én párolva gondolnám, a tésztával keveredve, ha kipróbáltam, beszámolok :)

kép most nincs, mert még mindig nincs gép, de már kezdek becsavarodni... :S

2010. szeptember 25., szombat

almasör + eper



vártam az indián vénasszonyokra, h. kicsit még visszahozzák a meleget, kicsit be is néztek, hálás is vagyok érte piszkosul, de többre már nem nagyon számítok, úgyh. ezzel a poszttal ezennel most elbúcsúztatom az idei nyarat.

ez a délután pedig még nyár elején talált ránk, de nem akartam azért veszni hagyni, mert már nem aktuális a sztori... én magam is folyamatos update-re szorulok, hát most így teszem meg :)

az úgy volt, h. Párkányban voltunk az Aquaphone - on Bencussal meg Putterral még júniusban vmikor, és vártuk a Jóvilágvan koncertet, mikor jött Réka, h. mennyi epret szedett egész nap és ki van purcanva.
reklamáltunk kicsit, h. akkor hol az a jó sok eper, kiderült, h. Pálnál van egy nagy dobozzal a kocsmában.
amúgyis volt egy ilyen ötlet, h. átnézünk a Greenbe, Putiban pedig addigra már meg is fogalmazódott a terv, h. akkor átmegyünk és almasört fogunk inni eperrel.
mondanom sem kell, h. mind a hárman oda voltunk meg vissza, h. juhúúú, milyen jó lesz nekünk!

és tényleg.


(a staropramenes korsó ne tévesszen meg senkit, almasör volt az a javából)

Puti metodikai útmutatót is adott, nehogy ott szerencsétlenkedjünk össze - vissza tudatlanságunkban, tehát az eper - almasör kombó a következőképpen fogyasztandó a legnagyobb élmény érdekében:

1. vegyél egy epret a szádba (ne legyen túl nagy, az csak kényelmetlenséget okoz)
2. a szájpadlásoddal enyhén nyomd össze, h. kicsit kipréselődjön a leve
3. kortyolj rá almasört, ezzel együtt már az epret is lenyelheted
4. lélegezz ki, h. a legjobban áramolhassanak az aromák :)

csodás félóra volt. kívánhatni se lehetne szebbet. a nyár egyik legszebb délutánját kaptuk ajándékba.
egy kis időre a helyükre kerültek a dolgok és mi is a helyünkön voltunk.

aztán persze elmúlt.
jött megint a ziláltság és kezdhettünk újra kirakósozni :)

2010. szeptember 23., csütörtök

kókuszos - csokis keksz


2006 óta K.Tominak készül, a Nagy Kókuszrajongónak. most már minden húsvétkor. meg néha máskor is, mint a mellékelt ábra mutatja.

egy régi Magyar Konyhából származik a recept, de így kb 10 év távlatából, amióta sütjük, már nem emlékszem, pontosan melyikből. ott is mint locsolóknak való szerepel, így vhogy nálunk is leginkább húsvéti klasszikusként maradt meg, pedig hát nincs benne semmi húsvét - specifikus :)
cserébe nagyon jó - kívül ropog, belül puha, nagyon kókuszos, kellőképpen csokis... szupperság!

3 tojást habosra keverünk 15 dkg porcukorral (fehéredésig), hozzákeverünk 6 dkg olvasztott vajat, 20 dkg kókuszreszeléket, 1 ek lisztet, egy csipet sót és 10 dkg kockákra vágott étcsokit.
sütőpapírra halmokat rakunk, kb 180 fokon 8-10 perc alatt megsütjük (tényleg nem kell neki sok idő).
az egyetlen trükkje, h. még forrón le kell kapkodni a papírról és ezt komolyan kell venni, mert ráragad. tapasztalat. kapkodni viszont óvatosan ajánlott, mert forrón néha hajlamos szétomlani kicsit, olyankor meg megégeti a forró csoki az ember kapkodó kezét.
de aztán már nincs vele semmi probléma.

Gasztrodeó ma a Belgákkal!

hallgassátok Krumplics gasztroműsorát kéthetente csütörtök esténként 20-21-ig a Fúzió Rádióban!
a rádió Újbudán (93.5) fogható, illetve neten.
kicsi, savanyú, de a miénk, úgy szeretjük, ahogy van, és már csak azért is szívügy, mert nekem is van benne műsorom :)

az Gasztrodeó szuperérdekes témákkal foglalkozik, pl. a magyarországi gyermek - közétkeztetés helyzetével, a békásmegyeri dalnok- és főzőversennyel és hasonlók... ma pedig a Belga fiúk, Bauxit és Még5lövés lesznek az adás vendégei!


szóval este 8, Fúzió Rádió! hallgatózzatok!!!

2010. szeptember 21., kedd

VKF XXXVII. - szegfűgombás - mustáros torta + ráadás gombás melegszendvics

a gombás VKF-re csináltam egy melegszendvicset először is, szombati ebédpótlékként, mert akkor éppen erre volt idő és kapacitás, de ennyivel azért szégyelltem volna letudni Alíz kiírását. pláne, h. ebben tényleg nem volt semmi hűűdeasztamindenit, a klasszikus gombatestvérekkel dolgoztam, juhtúróval, kakukkfűvel... (recept lejjebb)

szeretem amúgy a gombát, de az esztergomi piacon elég ritkán kapni extrább fajtákat sajnos, magamnak meg a pesti csarnokokban nem nagyon nagyzolok, úgyhogy vannak standard, jól bevált dolgok egyszerű csiperkével, de ezeket azért egy VKF-ra vhogy snassznak éreztem volna (tojásos gomba, füstölt sajtos gombafalatok, gombás - tökmagos tészta stb...)
úgyhogy csakazértis szereztem szegfűgombát egy nénitől a szombati piacon, aki mondta, h. hiába a nagy esőzések, nagy a gaz is meg a sár is, csak a szenvedés van feléjük gombafronton mostanában...

még vasárnap délelőtt is ment elég erősen a vekengés, h. akkor mi legyen.
aztán végül ezt a tortát cibáltam elő agyam éppen enyhén ötlettelen polcairól, mégpedig csakis a tésztája miatt, ami nem a szokványos sós torta - tészta, hanem kicsit más - lényegében egy sós tejbegríz :)

az alaprecept egy 1989-es kiadású olaszos szakácskönyvből való (Juhász Gábor: Olasz konyha magyar módra). évek óta elő sem vettük, szinte el is felejtkeztünk róla, mindenesetre érdekes volt így 21 év távlatából, hogyan próbálja meg behozni egy ilyen kiadvány a rendszerváltás környékén az olasz ízeket, és milyen kifejezetten gusztustalan fotókkal teszi mindezt :)

a könyvvel magával elég vegyes tapasztalataink vannak a múltból, pár dolog isteni volt annak idején (pl a kolbászos batyuk), pár receptet ki se mertünk volna próbálni - könnyen megrendül a bizalmam olyan kiadványokban, ahol a fotón a pizzára utólag, nyersen rakják fel a feltétet, és a "sonkás rozskoszorú" egyszerű száraz, tasakos főtt rizs látszatát kelti, pár sonkacsíkkal a tetején. pedig annak idején, 8 - 9 évesen szívesen lapozgattam, akkoriban egészen máshogy értékeltem ezt a képi világot... emlékszem, főleg a fagylaltos palacsinta fogott meg, zseniális ötletnek tartottam, h. rajongásom két tárgya egyetlen édességben egyesüljön :)

na és akkor jöjjön a

gombás torta




tészta - 1 l tejet pici sóval felforralunk, utána óvatosan, vékony sugárban beleöntünk 25 dkg búzadarát, kb 10 percig főzzük, közben kevergetjük, h. ne kapjon oda. levesszük a tűzről, belekeverünk 2 tojássárgáját, kevés szerecsendiót, 3 evőkanál reszelt sajtot (elvileg parmezánt, de nekem nem volt) és 2 evőkanál vajat. egy tortaformát vagy egy viszonylag alacsony peremű tűzálló tálat kivajazunk, zsemlemorzsával meghintünk (én szilikonos formába tettem, így ezt a lépést kihagytam). egy evőkanál hátát bevizezzük, és belesimítjuk - nyomkodjuk vele a tésztát a formába (az enyém 26 cm átmérőjű), úgy, hogy pereme is legyen. zsemlemorzsával megszórjuk, előmelegített sütőben 180 fokon kb 30 percet elősütjük.
(megjegyzés: a tészta nekem kicsit túl vastagnak tűnt - legközelebb vagy mondjuk 8 dl tejet - 20 dkg grízt vennék, vagy nagyobb formát és több feltétet :) )

töltelék - 40 dkg megtisztított, felszeletelt gombát (nálam szegfűgomba - csiperke vegyesen) kevés vajon 2 gerezd préselt fokhagymával együtt kb 10 percig párolunk - lepirítunk, sózzuk - borsozzuk. megtöltjük vele a tortaalapot (az eredeti receptben 10 dkg csíkokra vágott főtt sonkát is rászórunk, én ezt most kihagytam) és leöntjük a következő keverékkel: a tojások fehérjét + még 3 tojást enyhén villával felverünk, sózzuk, borsozzuk, belekeverünk 3 ek reszelt sajtot (szintén ugye parmezán, ideális esetben) és 3 ek dijoni mustárt (a mustár az eredeti receptben nem volt benne).

még kb 15 percig sütjük 200 fokon, illetve amíg a tojásos keverék megdermed - enyhén megpirul a tetején. langyosan/hidegen szeleteljük.

és akkor ráadásnak a gombás - juhtúrós melegszendvics:


rozskenyér szeletet megkenünk a következő krémmel: juhtúró kevés tejföllel fellazítva, bele kakukkfű, citromhéj, só, bors
rá kis vajon pirosra pirított, sóval - sok borssal fűszerezett csiperkeszeletek
reszelt gouda sajt
újabb szelet kenyér -> melegszendvicssütő

na meg egy kis ajándék pszichedelikus életérzés a 70es évekből:




okééé, ezt meg csak nem bírtam ki :)

2010. augusztus 28., szombat

menjetek el!

A gasztro a filmben, a képzőművészetben, az irodalomban és a dizájnban 

a beszélgetésen részt vesz Lakatos Márk stylist, Lovas Cecilia enteriőrstylist, Pálfi György grafikus, Réz András filmesztéta és Segal Viktor mesterszakác
időpont: szeptember 2. 17:00 - 20:00
helyszín: Werk Akadémia (Budapest, V. Arany János u. 10. 4. emelet)

Részletek:
http://www.werkakademia.hu/werk-hirek/zabalnivalo-avagy-etlapon-a-gasztro-kultura