oké!
szinte fogalom. életérzés.
van, amikor egyszerűen nem vágyom semmi másra.
építőmunkás - reggeli :)
vannak persze szabályok. sőt mi több, elég szigorú szabályok.
a terített asztal
a zsömle nem magos, nem császár-, nem rozsos, semmi fakszni. vizes zsemle.
a párizsi nem füstölt, nem sajtos, nem tavaszi. marha-, sertés-, max. baromfipárizsi.
a kakaó pedig csakis zacskós. a tetra packos, dobozos, üveges kakaók egyszerűen nem alkalmasak erre a célra. a főzött házi kakaót is felejtsük el kivételesen. az a kalácshoz való.
semmi más alapanyag nem megengedett. se margarin, se kockasajt, se semmi. az már egy másik sztori, az már szendvics. csak megzavarná az ideális ízkombinációt.
másik fontos pont, h. nem használhatunk kést. az esemény tökéletessége éppen mobilitásában rejlik, h. ez a reggeli bárhol, bármilyen körülmények között elfogyasztható. a zsömlét kézzel kell feltépni és zsebet képezni rajta, amibe a párizsit pakoljuk, a kakaó sarkát pedig ki kell harapni. csakis így képezhető megfelelő nagyságú lyuk, amin ki tudjuk szívni az igazi, házi kakaótól ízben, színben és állagban rendkívül messze álló, de mégis isteni és a maga nemében egyedülálló italt.
a mobilitás adottságát pedig értelemszerűen ki kell használni - ez a reggeli a szabadban - fűben fekve, padon, folyóparton ücsörögve fogyasztandó.
tuti ott lapul a kosárban... :)
a zacskó sarkát kiköpöd, fintorogsz hozzá, a fog nem szereti a műanyagot. a harapástól sorjás lyukon már jön is a lé. óvatosan megdöntöd a zacskót, hullámzik, ahogy kortyolsz. mintha csak anyatejet szívnál magadba, egy rég nem átélt érzést hozhatsz vissza tudat alatt egy pillanatra ezzel a mozdulattal.
a zsömle feltapad a szájpadlásodra, kakaóval leoldod, nagyot nyelsz... még egy harapás... apad a zacskó, végül teljesen lapos. letörlöd a morzsákat, körbenézel.
megbillen a táj... hopp, ez még mindig az Infopark... de mennyire más :)
