kertész utca, falafel-élmény

amióta Pesten élek, bajban vagyok ezzel. mindig meg akarom találni mindenből a legjobb lelőhelyet, legyen szó kakaóscsigáról, tejeskávéról vagy szagosradírról.

Esztergomban ez elég egyszerű, mindent lehet kapni egy, maximum két helyen, nem nehéz bemérni az ár - érték - minőség paramétereket. de Pest nekem még mindig bőség zavara-kategória, nem nagyon tudok túllépni azon, h. a fogyasztás minden sarkon a képembe tolakszik, én pedig jó vásárlóhoz méltóan sokszor bedőlök, bár folyamatosan megvan bennem az igény, h. mindenből megtaláljam a non-plus-ultra-naezaztán-mindennek-a-csimborasszója kategóriát, h. aztán elégedetten hátradőljek és kiosszam a díjakat.

mindez sok negatív tapasztalattal is együtt jár, elég fárasztó és bosszantó száz rossz pogácsán végignyammogni magad ahhoz, h. találj egy felejthetetlent. még jó, h. sok múlik hangulaton, meg az ember ízlése is változik az idők során :)

na de egy ideje rájöttem, h. szerencsére nem csak én küzdök hasonló gyötrő dilemmákkal, hanem mások is. így találtam rá a kispadon erre a kis gyros - falafel posztra is.

ez külön veszélyes terület, mivel legtöbbször az éjszakai - illuminált állapotban való élelmezést szolgálja, ezért vagy nem emlékszel az ízére egyáltalán, olyan gyorsan lenyomod, vagy eszméletlen jónak találod, akkor is, ha tele van lilakáposztával és nincs átsülve a hús :) úgyhogy már terveztünk is A.-val egy brutális döner-körutat, amolyan teszt-jelleggel, de hát ez a realitásig sosem jutott el, olyan sok a hely...

olyan ez kicsit, mint a középiskolás korom óta tartó ábránd, az esztegomi kocsmatúra. szigorú szabályokat állítottunk fel, határozott koncepciót, nincs leragadás, mindenhol csak egy kisfröccs, ennyi, nem szabad a déli városészben kezdeni, mert ott nem vagyunk ismerősek, tehát érdemes már némileg bekarcolva - nekibátorodva betérni egy-két keményebb ottani helyre, térképpel megyünk, minden helyet előre bejelölve, nehogy egy is kimaradjon, mert az úgy nem ér... még mindig nem adtuk fel, bár Esztergom híres, illetve híresnek tartja magát az egy négyzetkilométerre eső kocsmák számának tekintetében :)

ezzel szemben az éjszakai kajálási lehetőségek szégyenletesek a városban, leszámítva egy-két klasszikust, mint pl a Hánytatót, meg a Három Marcsit, néha van egy-két gyér próbálkozás éjszaka is nyitva tartó hambugerezőkkel - gyrosokkal is, de rejtélyes módon meghalnak vhogy. ilyen fura hely ez. marad az otthoni hűtő.

na de térjünk vissza Pestre: amikor múlt héten újra szembejött a Kertész utcai Hummus bár a neten, ráadásul szörnyű napom volt a melóban, és ebédelni se tudtam rendesen, elhatároztam, h. útba ejtem a helyet. hálistennek nem ez az egyetlen a városban, van egy az Október 6-a utcában (ez az egyetlen, ami nem vega), meg egy az Alkotmány utcában is. a fickó a pult mögött belémtolt gyorsan két mentateát ("csak most", ment a kereskedőzés, de egy szavát sem hittem :) ), gondolom, látta, h. kicsit kivagyok, aztán felvette a rendelést. viccelt, készséges volt, nézett a nagy fekete szemével, én meg iszonyú hálás voltam. majdnem el is mondtam neki, h. ez a napom eddigi highlightja (nem nagyon beszél magyarul), bár általában nem vagyok az az azonnal és szemtől szemben feedback-elős fajta, pláne nem angolul, meg azért nem akartam szánalmasnak tűnni, h. egy falafel képes helyebillenteni a napom, még akkor sem, ha ez az adott esetben tényleg így volt :)

tényleg azt hittem, h. az a cucc ott helyben megszólal. eddig Stuttgartban ettem egyszer egy spenótosat, ami maradandó élmény volt, meg hát persze Berlin, jajj-jajj. miután hazajöttem Berlinből, hetekig nem voltam képes és hajlandó törökben enni. azok után... nem.

de most Budapest is szerzett egy jó pontot, rögtön kicsit szerethetőbb lett a januári szürke szotty... 

főleg, h. tudtam, h. egy doboznyi hummusz is van a táskámban :)

arra mondjuk sajnos nem jöttem rá ez alapján a teszt alapján, h. milyen ember vagyok, mert leginkább összevissza törölgetem a tányérom :)

napersze

hát ha vki egy almával dobott volna meg kávé helyett ma reggel, valószínűleg nekimentem volna, de azért jó tudni, egyszer kipróbálom :)

kép innen.

nyögvenyelős dukkah-os poszt

nos. miután eléggé úgy tűnik, hogy az első bejegyzésemen, ami igazából már nem is az első, hanem a második, gonosz és makacs átok ül, vágjunk bele egy harmadikkal :)

párszor megfordult a fejemben a mindenféle technikai szötymörgések között, h. kicsit sajnálom, h. a blog csak egy virtuális termék, különben rég kib...tam volna az ablakon, hogy csak úgy csattan...  aztán persze lementem volna érte, bocsánatot kértem volna és kibékültünk volna :)

így viszont nincs kin kitöltenem a dühöm.  Lujzát (laptop) is megfenyegettem már többször, hogy kirakom a hóra, ha nem csinálja meg, amit mondok,  és már komolyan fontolgattam, h. fantomblog marad szegény citromdisznó egész életére. 

úgyhogy most izgulás van kicsit, h. Lujza, a blog és én összeszedjük magunkat, ami persze nevetséges, hiszen átlagos felhasználónak tartom magam, átlagos igényekkel, és nem tartanám szükségesnek, h. elvégezzek egy tördelőtanfolyamot egy blog kedvéért, viszont azt igen, h. úgy nézzen ki,  ahogy én akarom :)

kezdjük vmi veszélytelennel... vmi egyszerűbbel...  ezt múlt héten ebédeltem meg egyik nap:

krumplipüré (ezt nem nagyon ecsetelném, az egyetlen titka a forró tej apránként hozzáadva, meg h. persze vajjal lágyabb - jobb az íze, mint margarinnal...)

füstöltsajtkockák (lusta voltam elővenni a reszelőt)

dukkah

na itt azé megállhatunk egy kicsit. a dukkah egy keleti, pontosabban eredetileg egyiptomi fűszerkeverék, szezámmagból, mogyoróból, korianderből és római köményből, minden megpirítva - összetörve - összekeverve. többek közt itt lehet róla bővebben olvasni, ahol recept is van hozzá, azért nem írom le külön. készen is lehet kapni, én a Nagycsarnok aljában az Ázsiában pl láttam már, de nem nagy fáradság megcsinálni, és hűtőben sokáig elvan.

és tényleg léteznek a fázisok, amikől Chili ír, h. először minden ehetőre szórja az ember tesztjelleggel, aztán mindig tart otthon, ajándékozza - ajánlja másoknak is, és kísérletezik :)

így is lett.

1.

az első bejegyzés mindig béna valahogyan. kivéve, ha úgy tesz az ember, mintha nem is az lenne az első, hanem csak úgy belevág a közepébe, mintha már tényleg ott tartanánk, vhol a dolgok sűrűjében. úgyhogy nem is írok elsőt. mert persze, szokás szerint, több fejben - cetlin - piszkozatban - félig - meddig elkészült blogkezdetem is van, de úgy érzem, egyik sem lett az igazi... mert ez lett az :)