birsalmakrémleves fahéjas-mozzarellás pirítóssal

igazi őszi leves - melegít, édes, krémes, vaníliás, rumos :)

4 adag leveshez:
3 nagy birsalma
1 kisebb alma
kb 3 ek barnacukor (ill. ízlés szerint)
2 zacskó vaníliás cukor
2 ek vaníliás pudingpor (vagy tejszínes + vanília kivonat)
1 dl tejszín
egy löttyintésnyi rum
juharszirup

a pirítóshoz:
4 szelet rozskenyér
vaj
fahéjas porcukor
1 mozzarella

a birsalmát kockákra vágtam
az almát meghámoztam, kockákra vágtam azt is
feltettem főni vízzel, nem túl sokkal, épp'hogy'csak ellepje, csipet sóval
a pudingport közben csomómentesen kikeverertem a tejszínnel
amikor az alma megpuhult, félig összetrumixoltam, úgy, h. azért maradjanak benne darabok is
levettem a tűzről, besűrítettem a tejszínes pudingporral, édesítettem (csak ekkor, mikor már majdnem kész volt - azt olvastam, h. így kevesebb cukor is elég, nem kíván meg annyit)
(később még megy bele juharszirup, úgyh. amúgy sem kell túlzásba vinni a cukrozást, sztem minél jobban érződik a birsíz az "alaplében", annál jobb!)
visszaraktam, h. rotyogjon még párat, meg sűrűsödjön
belekevertem közben a rumot is (ezt kicsit hamarabb is lehet, attól függ, mennyire cél, h. elillanjon az alkoholtartalom :) )

tálaláskor meglocsoltam juharsziruppal
a kenyérszeleteket megpirítottam, megkentem vajjal, megszórtam fahéjas porcukorral, erre jött a mozzarella vékony szeletekben - ezt kicsit még rá lehet olvasztani, ha van rá igény és mód :)

krémlevesekhez sokszor eszünk sajtos pirítóst, gondoltam, miért ne lehetne gyümölcslevesekhez is...
a fahéjas pirítós pedig eredetileg Salingertől jött, a Kilenc történetből, kedvet kaptunk még egyszer régen, mikor olvastuk, h. dejólehetez, úgyhogy ha nem is rendszeresen, de repertoáron van évek óta

"Amikor a teát behozták, az énekes kisasszony rajtakapott, hogy belebámulok az asztaltársaságukba. Visszabámult, azzal a szegletolvasó pillantással, aztán hirtelenül finom mosolyt dobott felém. Furcsán sugárzott ez a mosoly, mint a ritka-finom mosolyok is csak néha. Visszamosolyogtam, sokkal kevésbé sugárzón, mert felső ajkammal rejtegetni igyekeztem a szénfekete kincstári próbatömést két metszőfogam között. A következő pillanatban pedig már azt vettem észre, hogy a kisasszony, irigylésre méltó biztonsággal ott áll az asztalomnál. Kockás szőttes ruhát viselt, skót kockásat, ha jól emlékszem. Nagyon tetszett nekem, nem tudom miért, hogy egy fiatal lány skót kockás ruhát visel ilyen szomorú, ilyen jaj de csatakos napon.

– Azt hittem, hogy az amerikaiak utálják a teát – jegyezte meg.

Megjegyzése nem volt olcsó szellemesség, sokkal inkább úgy hangzott, mint valami filozófiai vagy statisztikai megállapítás. Azt feleltem, hogy némelyikünk mást sem iszik, csak teát, s mindjárt meg is hívtam egy csészére.

– Köszönöm – felelte. – Egy röpke pillanatra talán helyet is foglalhatnék.

Felálltam és odahúztam egy széket a számára, szembe velem. Előkelő könnyedséggel helyezkedett el a szék sarkán, kecses, szép tartással. Visszamentem, majdhogynem visszasiettem a helyemre, oly nagy kedvem volt, hogy a beszélgetést folytassam. Mégsem jutott semmi eszembe, amikor leültem. Ismét rámosolyogtam, továbbra is takargatva a szénfekete tömést. Végül megjegyeztem, hogy borzasztó, milyen idő van odakinn.

– Igen, borzasztó – felelte, és hangjából tisztán kiérzett, hogy nem barátja a közhelyeknek. Mindkét tenyerét az asztal lapjára helyezte, mint a szellemidézők, aztán marokba kapta, de még láttam tövig rágott körmeit. Katonás kinézésű karórát hordott, akkorát, mint egy hajóskapitány kronométere. A számlapja teljesen elborította vézna csuklóját. – Ott volt az énekkari próbán – állapította meg tárgyilagosan. – Láttam magát.

Ott voltam csakugyan, válaszoltam, és hozzátettem azt is, hogy a hangja tisztán kihallatszott a kórusból. És hogy szép hangja van, még azt is.

Bólintott. – Tudom. Hivatásos énekesnek készülök.

– Igazán? Operaénekesnek?

– Isten ments! Dzsesszt fogok énekelni a rádióban, és kalapszámra keresem a pénzt. Ha pedig harmincéves legyek, nyugalomba vonulok, és Ohióban fogok élni egy farmon. – Tenyerével megtapogatta csuromvizes fejét. – Ismeri Ohiót?

Elmondtam, hogy csak vonaton utaztam keresztül rajta egynéhányszor, ezért nem ismerem igazán jól. Megkínáltam egy szelet fahéjas pirítóssal.

– Köszönöm – utasított el. – Különben is csak csipegetni szoktam, mint a madarak.

Nekiláttam a pirítósnak magam, s közben megjegyeztem, hogy vad vidékek is vannak Ohióban.

– Tudom. Egy amerikai már felvilágosított. Maga a tizenegyedik amerikai, akivel találkozom."  (J. D. Salinger: Alpári történet Esmének, szeretettel - Bartos Tibor ford.)

először gondoltuk, valamilyen kínban-szült-fordítás, és eredetileg nem is fahéjas pirítósról van szó, hanem vmi egész másról, de aztán nemrég lecsekkoltuk az eredetit - tényleg cinnamon toast hálistennek, rossz lett volna csalódni, h. nem is azt eszik

aztán mikor utánanéztem, és a youtube-on kapásból kb vagy 6-8 tutorial jellegű videót találtam arról, h. hogyan is kell elkészíteni ezt a rendkívül bonyolult dolgot, rá kellett jönnöm, h. ez némely amerikaiak számára tényleg létező probléma lehet :)

persze egy ilyen látszólag egyszerű projektnek is rejtett dimenziói vannak, klasszikus rántotta - jelenség, volt, aki többszöri vajazással trükközött, volt, aki kétszeri pirítással (pirítás - vaj, fahéj, cukor - sütőben rápirítás még egyszer), volt, aki egy fahájas - cukros - felvert tojásos keverékkel kente meg a kenyérszeleteket és úgy sütötte meg sütőben, aztán meg baconnel tálalta

bevallom, az 5 perc hosszúságú "easy (!) cinnamon toast" c. opust már nem bírtam :)
beletekertem, és 2:10 perckor még mindig a kenyereket vajazta a rendkívül kellemetlen hangú arkansasi bácsi, hát szenvedje ezt végig, akinek két anyja van :)

de a kiskaput egy majdnem 10 perces rémület tette be, ahol egy vörös hajú srác vmi hihetetlen akcentussal (bréjd in dö tójsztörr...brújn sugörr és hasonlók :) ) visz véghez egy olyan kínosan ál-vicces performanszot, amibe simán belefér, hogy csipszevéssel próbáljon meg az üresjáratokban szekszizni, a tökét vakarja, a kamerázó srác pedig folyton röhög, röfög és egyszer konkrétan hallani, ahogy visszaszívja és lenyeli a taknyát :)
(van ez a mondás, h. az internet pornón kívüli részét ki lehetne írni egyetlen dvdre - hát néha a youtube-bal is van egy ilyen érzésem, h. a több millió videónak arcpirítóan magas hányadát teszik ki amcsi unatkozó tinédzserek agymenései, sok-sok bitnyi elektronikus hulladékot képezve...)

na jó, ezt viszont tényleg ki fogom próbálni, bár elég durván töménynek tűnik... hogy ezek méér raknak mindenre egy rakat vajat...? csak így tudják lenyelni?!?

mindenesetre jóval többet tudok fahéjas pirítós témakörben, mint azt egy órával ezelőtt akár csak reméltem is volna - az internet a barátunk :)